A döntő végeredménye

A BUDAPESTI ÁRPÁD GIMNÁZIUM LETT A ZÖLD GÖMB - VERTIKÁL KUPA 3. SZEZONJÁNAK BAJNOKA!

Rendkívül szoros versenyt hozott a Zöld Gömb - Vertikál Kupa döntőjének első félideje. Még semmi sem dőlt el! Mindössze 40 pont volt a különbség az éllovas Miskolc és a hatodik helyezett Sopron között. Így még mind a hat csapatnak megvolt az esélye a bajnoki cím megszerzésére! 

A döntő második felét Baja kezdte a legjobban, hisz az első három kérdésre jól válaszoltak. Ezzel Baja behozta az élen Miskolcot.  Balatonfüred és a budapesti Árpád Gimi is jól tartotta magát. Győr és Sopron viszont még nem gyújtotta be a rakétákat.   

A 8. epizód

Következett a két Activity-játék, amelynek Balatonfüred lett a királya. 20 pontot szereztek. Az Árpád Gimnázium pedig 10-et.  Ugyanakkor a másik négy csapat nem szerzett itt pontot. Ezzel Füred behozta az élen áll kettőst, Baját és Miskolcot. Így ekkor óriási volt a tülekedés az élen. Győr és Sopron viszont nagyon beragadt. De a következő fordulótól már lehetett triplázni, duplázni! Így innen indultak az igazán nagy izgalmak!   

A hetedik forduló Balatonfüred nagy sikerét hozta, hiszen csak ők adtak jó választ - Andi és Tamás segítségével -, míg a többiek elbukták az emeléseiket. Így Füred 50 pontos előnnyel kilőtt a mezőnyből. Az Árpád gimi, Baja és Miskolc továbbra is nagy csatában vannak - most a második helyért. Győr és Sopron pedig még mindig nem tudott felfelé elindulni! 

Hihetetlen izgalmakat hozott a döntő hajrája! Minden az utolsó fordulóban dőlt el! Az utolsó forduló előtt négy csapatnak is megvolt az esélye a végső győzelemre, mégpedig kiváló esélye. Persze a legtöbb az éllovas balatonfüredi csapatnak volt. Utánuk három csapat is 140 ponttal állt. Azonos pontszámnál az utolsó fordulókban elért pontok rangsorolnak. Ez alapján Baja, Miskolc, Budapest (Árpád Gimnázium) volt a sorrend. De még Sopron is beleszólhatott a dobogós helyezésekbe (100 pont).

Az utolsó fordulóban aztán mind a hat csapat kockáztatott, emelt. Hárman tripláztak - Baja, az Árpád Gimi és Sopron -, hárman dupláztak - Balatonfüred, Miskolc és Győr. Egyik csapat sem kérte Molnár Andiék válaszát! Óriási dráma az utolsó forduló Balatonfürednek, ugyanis ők nem tudták a jó választ az utolsó kérdésre. De ha az üldöző hármasból egyik csapat sem tudta, akkor Balatonfüred megőrizhette volna első helyét. Bajáról kiderült, hogy rosszul válaszolt, az Árpád Gimi és Miskolc viszont jó választ adott! 

Ezzel a budapesti Árpád Gimnázium szerezte meg az első helyet, ők lettek a Zöld Gömb - Vertikál Kupa bajnokai! A negyedik helyről ugrottak az első helyre az utolsó fordulóban. (170 pont) Miskolc végzett a második helyen (160 pont). Ha az utolsó fordulóban Miskolc is tripláz - ahogy az Árpád Gimi -, akkor Miskolcé lett volna a bajnoki cím! A nagy vesztes Balatonfüred csapata, amely az utolsó kérdést elbukva a harmadik helyre esett vissza (140 pont). A szintén rosszul válaszoló Baja pedig a második helyről az ötödik helyre csúszott vissza (110 pont), míg Sopron feljött a negyedik helyre (130 pont). A győri csapat  - amely az utolsó 4 kérdésnél rendre elbukott - végül mínusz 30 ponttal zárt. Fantasztikus verseny volt! Minden döntős csapatnak gratulálunk a remek teljesítményéért!

A döntő végeredménye