A második elődöntő végeredménye

Befejeződött a Zöld Gömb - Vertikál Kupa második elődöntője

A második elődöntő küzdelmei két adáson, a 3. és a 4. epizódon keresztül tartottak. A hat csapat összesen húsz kvízkérdésre válaszolt, megfejtett négy Activity-feladatot, illetve még pontot kapott az előre elkészített videóra és fotóra. Így az összesen 26 pontszerzési lehetőség után alakult ki a végeredmény.

Az első adás után Győr került előnybe, de az egész mezőny mindössze 50 ponton belül végzett.

Az első elődöntőhöz hasonlóan itt is az utolsó 5 kérdés kavarta meg a csapatok sorrendjét. Ekkor a versenyzők bátrabbak lettek, és sokan dupláztak, illetve tripláztak. Az utolsó kérdést a már biztosan döntős Győr és az ekkor második helyen álló Kaposvár kivételével minden csapat megduplázta vagy megtriplázta. A kaposváriaknak végül ez lett a vesztük, mivel a sikeresen triplázó budapesti Balassi megelőzte őket azzal, hogy összességében gyorsabban válaszoltak a kérdésekre. Végül Győr és a budapesti Balassi jutott be a döntőbe.

Az állás a 3. epizód után

A végeredmény