Csapatok bemutatkozása

Fehér csapat

1. elődöntő
Budapest, ELTE Radnóti

2. elődöntő
Budapest, Balassi B.

3. elődöntő
Budakeszi

Sárga csapat

1. elődöntő
Miskolc

2. elődöntő
Mátészalka

3. elődöntő
Sopron

Lime csapat

1. elődöntő
Nyíregyháza, Eötvös J.

2. elődöntő
Győr

3. elődöntő
Békéscsaba

Sötétzöld csapat

1. elődöntő
Monor

2. elődöntő
Kaposvár

3. elődöntő
Kecskemét

Szürke csapat

1. elődöntő
Eger

2. elődöntő
Kiskunfélegyháza

3. elődöntő
Nyíregyháza, Zay Technikum

Fekete csapat

1. elődöntő
Balatonfűzfő

2. elődöntő
Debrecen

3. elődöntő
Tokaj

Műsorvezető - Iszak Eszter

Az egyszemélyes zsűri: Zsabka Zsolt,
a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.

1. elődöntő

Fehér csapat - 1. elődöntő
Budapest - ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

Gyüre Benedek bemutatkozása

Gyüre Benedek vagyok,

17 éves, 10. osztályos.

Első sorban a természettudományos tantárgyak érdekelnek, leginkább a biológia.

Sportolok, teniszezem.

Szabadidőmet aktívan töltöm, találkozom a barátaimmal és olvasok.

Ahová tudok gyalog vagy biciklivel esetleg tömegközlekedéssel megyek. Emellett figyelek arra, hogy a lehető legkevesebb szemetet termeljem például a csomagolás során.

Kedvenc filmjeim a Gyűrűk Ura trilógia három része.

Gyakorlatilag mindent is hallgatok és szeretek, zenei érdeklődésem nem specifikus.

Harkányi Ádám bemutatkozása

A nevem Harkányi Ádám. 17 éves vagyok, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10.c osztályába járok. Kedvenc tantárgyaim: az irodalom, a matematika és a kémia.

Rendszeresen úszom és biciklizem, ezen kívül a Pénzügyőr Egyesületében versenyszerűen sakkozom.

Szabadidőmben szeretek olvasni, kirándulni, és számítógépes programozást is tanulok. Emellett a Szent István Zeneiskolában klarinétozom, és fúvós zenekarban is játszom.

A családommal több, mint 10 évig éltünk Liverpoolban. Ott jártam óvodába, általános iskolába, és 2 évig gimnáziumba. Azóta is nagyon kötődöm Angliához, és tartom a kapcsolatot az ottani barátaimmal.

Angliában tagja voltam az ifjúsági sakk válogatottnak, és többször is szerepeltem a megyei válogatottban is, valamint egyéni versenyeken is szép eredményeket értem el. A 2019. és a 2020. évben is indultam a Hevesy György Országos Kémia versenyen, mindkét esetben eljutottam az országos döntőig, 2020-ban különdíjban részesültem a legjobb szóbeli eredményért.

A környezettudatosság és környezetvédelem mindig is fontos volt számomra. Családom is odafigyel arra, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtse, minél kevesebb műanyagot használjunk, ne pazaroljunk, és igyekszünk a tömegközlekedési eszközöket használni a gépkocsi helyett, ezzel is próbálunk hozzájárulni környezetünk védelméhez.

Nagyon szeretek filmeket nézni, leginkább a sci-fi, és a thriller műfaja áll hozzám közel. Az egyik kedvenc filmem az Éhezők Viadala, amelyet előzőleg könyvben is olvastam. Ezen kívül érdekelnek a történelmi és háborús játék-, és dokumentumfilmek, ebben a témakörben legjobban a Ryan közlegény megmentése című film tetszett.

Sokféle zenei stílust kedvelek, és sokféle zenét hallgatok. Kedvenc előadóim például Robbie Williams, The Beatles és Eros Ramazotti.

Visontai Barnabás bemutatkozása

Visontai Barnabás vagyok, 17 éves, az ELTE Radnótiban tanulok, szeptemberben kezdem a tizedik osztályt. Nyelvi előkészítőre jártam, ezért az egyéves csúszás.

Kedvenc tantárgyaim a kémia, a fizika és a matematika. Úgy gondolom, hogy a természettudományok nagyon fontosan a környezetvédelemben is, hiszen ezeket alkalmazva találhatunk megoldásokat a problémákra.

Szabadidőmben rengeteget biciklizek, úszok és kajakozok, de a testmozgás gyakorlatilag összes formáját nagyon szeretem. Évközben főleg a sport tölti ki a szabadidőmet, de nyáron sokat szoktam vitorlázni is.

Ha ki kéne emelnem egy adottságomat, akkor mindenképpen a kitartásom lenne az. Úgy látom, ezáltal fejleszthető gyakorlatilag minden más képesség is, így ennek mindig hasznát veszem.

A hulladékot szelektíven gyűjtöm, lényegében csak tömegközlekedést vagy biciklit használok a közlekedéshez, illetve nagyon figyelek arra, hogy kevés hulladékot termeljek, különös tekintettel az élelmiszerhulladékra.

Kedvenc filmembe Netflixen botlottam bele, a címe Fontos vagy nekem. Röviden arról szól, hogy egy idősotthon vezetője hogyan manipulálja az otthona lakóit.

Sokféle zenét hallgatok, majdnem minden zenei stílust szeretek, kedvenc előadóm a Starset nevű együttes. Tanulás közben sokszor hallgatok Mozartot is.

Rózsa Simon Péter bemutatkozása

Rózsa Simon Péter 16 éves, 10. évfolyamos tanuló vagyok, 12 éves koromig Debrecenben laktam, jelenleg Budapesten élek.

Talán a történelem és latin tantárgyakkal foglalkozom legnagyobb kedvvel, ezekből országos versenyeken is szerepeltem, de mindegyikben igyekszem számomra érdekes elemeket találni.

Az iskolai tevékenységek mellett szívesen olvasok mind újságot és híroldalakat, mind pedig könyveket.

Kedvelt időtöltésem továbbá a futball, amelyet nézni és játszani is szeretek, noha csak hobbiszinten.

A filmeket, sorozatokat sem vetem meg, bár egyet kiemelni nehéz lenne. Több régi film tartozik a kedvenceim közé, mint például a Tizenkét dühös ember, ám az újabbakkal szemben sincs jelentősebb kifogásom, kiemelném töbek között a Kafernaum - A remény útja című alkotást, vagy a Mission Impossible filmsorozatot.

Gyakran hallgatok tanulás, olvasás közben (nagyobbrészt külföldi) zenét, leginkább jazzt (pl. Dave Brubeck) vagy rock and rollt (pl. AC/DC), de esetenként elektronikus kompozíciókat (pl. Kraftwerk) és klasszikusokat (pl. Händel) is.

Személyes életemben igyekszem minél inkább környezettudatosnak lenni, például a szemét csökkentése, szelektív gyűjtése, valamint a közlekedés terén; túlnyomórészt gyalog és tömegközlekedéssel mozgok a városban.

Sárga csapat - 1. elődöntő
Miskolc - Diósgyőri Gimnázium 

Kis Virág Hanna bemutatkozása

Kis Virág Hanna, 18 éves, 12. osztály

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
irodalom, testnevelés, földrajz

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
3 évet íjászkodtam és most pedig vívok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szeretek biciklizni és túrázni a Bükkben, olvasni és festeni

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Volt egy pár korábbi eredményem is csapatversenyekben és túrákat is szerveztem a járvány alatt, amiket továbbra is fogok szervezni.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Egy poszterpályázatot nyertem, amit a Miskolci Egyetem és a Hell Energy Magyarország Kft. szervezett újrahasznosítás témában

Kedvenc filmed:
Jelenleg a Truman show és a Verdák

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): Kedvenc zenei előadóm a NEEDTOBREATHE, magyar

Kól Dóra bemutatkozása

Kól Dóra, 17 éves, 12. osztály

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
biológia

Sportolsz-e? Ha igen, mit? -  

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szabadidőmben főként rajzolok, viszont szeretem új dolgokban is kipróbálni magam.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
Amire büszke vagyok azok a tánc- és rajzversenyeken elért országos helyezéseim, és még az előrehozott érettségim eredményét is ide sorolnám.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: 
Az iskolában és természetesen itthon is szelektíven gyűjtünk, és igyekszem erre ösztönözni a barátaimat, ismerőseimet is.

Kedvenc filmed:
Dirty Dancing

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): 
A Camp Rock óta Demi Lovato

Gurzó Bence bemutatkozása

Gurzó Bence, 16 éves, 11. osztály

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
biológia, földrajz

Sportolsz-e? Ha igen, mit? - 

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szeretek olvasni

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): -

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Még általános iskolás koromban sok ilyen témájú versenyen vettem részt, segítettem papírgyűjtéseken. A gimnáziumomban segítettem fát ültetni.

Kedvenc filmed:
Eredet

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Carson Coma, Mother Mother

Vidó Csanád bemutatkozása

Vidó Csanád, 17 éves, 11. osztály

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
angol, történelem

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Kosárlabda

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Videójáték, YouTube, aktuális hírek olvasása

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): -

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Évekkel ezelőtt egy nyári táborban több erre sarkalló foglalkozásban tanulhattam arról, hogy miképp csökkentsem az ökológiai lábnyomomat

Kedvenc filmed:
A zongorista

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Mother Mother, Anti Fitness Club

Lime csapat - 1. elődöntő
Nyíregyháza - Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Bakosi Kitti bemutatkozása

Bakosi Kitti vagyok, 18 éves, a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Iskola tanulója, 12.a osztályban. Kedvenc tantárgyaim a földrajz- mivel nagyon közel áll hozzám a természet- és az irodalom.

Nem kifejezetten vagyok sportrajongó ember, így semmilyen sportot nem űzök, ám igyekszem formában tartani magam rendszeres mozgással. Hobbim, szabadidős tevékenységem a munkámból adódik. Családom mezőgazdasággal foglalatoskodik, ezáltal aktívan résztveszek én is a tevékenységekben. Szinte minden szabad percem ez tölti ki.

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel egy ingerekkel teli, mozgalmas életet élek. Napról- napra történnek velem különös dolgok, például legutóbb láthattam egy kisborjút világra jönn, ami számomra nagy álom volt, mivel szenvedélyem az állatokkal való foglalkozás.

Büszke vagyok a céltudatosságomra. A környezetemtől sokszor kapok megerősítést azzal kapcsolatban, hogy szorgalmas vagyok mind a munkám, mind a tanulmányaim tekintetében.

A környezettudatosság számos helyen átszövi az életemet. Azok mellett az alapvető dolgok mellett, hogy spórolok a vízzel, az elektromos árammal és, hogy nem szemetelek, szelektálok, igyekszek a kevesebb szemét termelésére is törekedni (erre a célra használok környezetbarát higéniai eszközöket, textilszalvétákat, vászontáskákat). Ahová tehetem kétkeréken közlekedem. Nagyon vigyázok az élelmiszerpazarlás elkerülésére is, amit lehet inkább állataim fogyasztanak el ahelyett, hogy a szemétben végezzék. Közeljövőben célom az, hogy biogazdálkodásba kezdjek.

Kedvenc filmet választani nem igazából tudok. Azonban mindig igyekszem olyan tartalmakat válogatni megnézésre, amiből tanulni tudok, amikből új információkhoz juthatok.

Kedvenc zenei előadómmal hasonló cipőben járok mint a filmekkel. Nagyrészt a régebbi, retró zeneszámokat, előadókat kedvelem, ám nem zárkózom el a modernek elől sem.

Fucsku Virág bemutatkozása

Fucsku Virág vagyok, 17 éves.  A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló és Általános Iskola és Gimnázium 12. C osztályos tanulója. Kedvenc tantárgyam a földrajz. Szabadidőmben, sokat olvasok főleg romantikus és önfejlesztő könyveket, játszom a kiskutyámmal valamint szeretek nagyon sütni és főzni. Sokat kísérletezem a vegetáriánus étkezéssel is, bár nem tértem át erre az étkezésformára, de figyelek az egyensúlyra és a későbbiekben életvitel szerűen is szeretném majd folytatni.  Több zöldséget is megszerettem ez által és sok új receptet próbáltam ki. Azóta több húskészítményt is elhagytam a mindennapi étkezésekből, amire büszke vagyok. Próbálok napról-napra környezettudatosabb lenni, odafigyelni a hulladékcsökkentésre valamint fenntarthatóbb termékek vásárlását előnyben részesíteni, mint például újrahasznosítható zöldség és gyümölcs zsákok, a bambuszból vagy dióhéjból készült mosogatószivacsok és törlőkendők. Mindemellett főleg nyáron mindenhová gyalog, sétálva vagy biciklivel próbálok meg eljutni, de télen is csak nagyon ritkán használom a tömegközlekedési eszközöket. Szeretek növényeket ültetni és csíráztatni. Tavaly karantén idején csíráztattam és ültettem el életem legelső avokádó fáját. Szeretek különböző dokumentum, sci-fi vagy romantikus filmeket nézni közülük pedig a kedvenceim: a Fenntartható halászat, a What the health és Beavatott trilógia. Kedvenc zenei előadóim: Halott Pénz, Follow the flow, Ed Sheeren, Little Mix.

Molnár Csaba bemutatkozása

Molnár Csaba vagyok, 18 éves. A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba járok a 12. évfolyamra. Kedvenc tantárgyam a történelem és a földrajz mivel kiegyensúlyozott vagyok a reál és a humán tantárgyakban is. Sajnos nem igazán sportoltam ez idáig, de ezen próbálok változtatni így heti rendszerességgel járok edzőterembe. Szabad időmben, szeretek sakkozni amatőr szinten, túrázni a Bükk hegység gyönyörű tájain és a barátaimmal szórakozni a városban. Kiváló a problémamegoldó képességem és ezt az életben rengetegszer tudtam kamatoztatni. Próbálom minél szelektívebben gyűjteni a szemetet ezért külön válogatom őket és próbálom szennyeződés mentesen kidobni azokat a kukába, igyekszem az ökológiai lábnyomomat alacsonyan tartani, és gyakran elmegyek szemetet szedni a barátaimmal. A kedvenc filmem a Joker, mivel szerintem a film nagyon jól bemutatja a mostani társadalom működését. Kedvenc magyar együttesem a Tankcsapda.

Rohács Olivér bemutatkozása

Rohács Olivér vagyok 18 éves és a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12.b. osztályos tanulója vagyok.

Kedvenc tantárgyaim az angol, a történelem és a földrajz. Szabadidőmben rendszeresen sportolok, kettlebell edzéseken veszek részt illetve szívesen nézek sorozatokat vagy filmeket és minden nap hallgatok zenét. Kedvenc filmem a Felvigyázó című vígjáték. Ami a zenét illeti, rengeteg előadó zenéit szeretem, hazaiak között a kedvencem Majka, külföldiek közül pedig Bruno Mars.  Emellett természetesen igyekszek minél több minőségi időt tölteni a családommal és a barátaimmal, mert szerintem ez a legfontosabb.

Büszke vagyok arra, hogy a fent említett tantárgyakban sok sikert értem már el, például angolból felsőfokú nyelvvizsgát szereztem, illetve nagyon büszke vagyok a családomra.

Vonz a média és a televíziózás világa, ezért nagyon örülök, hogy most lehetőséget kaptam egy kis bepillantást nyerni ebbe a világba.

Rendkívül szeretem a természetet és az állatokat. Van egy kutyánk és egy lovunk is. Igyekszek nagy figyelmet fordítani a szelektív hulladékgyűjtésre, és a minél kevesebb műanyag palack használatra, amit sokáig használható kulacsokkal helyettesítek.

Sötétzöld csapat - 1. elődöntő
Monor - József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium

Ország Botond bemutatkozása

Ország Botond, 17 éves, 12.G

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Történelem, angol, földrajz

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
 Igen, street workout-ozom (saját testsúlyos edzés)

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Sport, film illetve sorozatnézés, ha pedig lehetőségem van, akkor barátokkal közös programok

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
A nyelvvizsgám, a tanulmányi eredményeim, a kitartásom bizonyos dolgok mellett

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: -

Kedvenc filmed:
Midway (2019)

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): magyar nincs (nem kedvelem a magyar zenei előadókat), külföldi a Hollywood Undead

Kapuvári Péter Gergely bemutatkozása

Kapuvári Péter Gergely, 17 éves, 12.G

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Jelenleg nem

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Zenét hallgatok, ház körül tevékenykedek

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
6 évesen megtanultam autót vezetni

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Tudok visszafelé írni

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Pet palackot, es az alumínium dobozokat külön gyűjtöm

Kedvenc filmed:
Good will hunting

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Eminem

Vezekényi Virág bemutatkozása

Vezekényi Virág, 18 éves, 12/G

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Matek

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Igen, ritmikus gimnasztika

Főbb tevékenységek a szabadidődben: Sportolok, zenélek, olvasok, zenét hallgatok, filmet nézek

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): -

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektíven gyűjtöm a szemetet otthon

Kedvenc filmed:
A legnagyobb showman

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Punnany Massif (magyar) és Shawn Mendes (külföldi)

Kiss Ádám bemutatkozása

Kiss Ádám, 17 éves, 11.G

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, kémia, történelem

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Szabadidőmben néha úszok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Hobbim a fotózás, főleg a portréfotózás, de épületeket is eléggé szeretek fotózni, főleg naplemente idején. Illetve amatőr filmeket is szoktam forgatni barátaimmal

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Több biológia és történelem versenyen is szépen helytálltam és az angol nyelvvizsgámat is igen hamar szereztem meg

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Kiskorom óta szelektíven gyűjtjük a szemetet és ahova csak tehetem kerékpárral közlekedem

Kedvenc filmed:
Nehéz kérdés, elég sok olyan van amit nagyon szeretek: Harcosok Klubja, A Grand Budapest Hotel, Forrest Gump, Taxisofőr, Az ír, A Keresztapa 2, Vissza a jövőbe trilógia és a kedvence filmsorozatom a Star Wars

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Az örök kedvencem a Pink Floyd, de még nagyon szeretem a Led Zeppelint, a Queent, KFT, a The Doors-t és még lehetne sorolni Elvis Presleytől kezdve Ella Fitzgeraldon át egészen Michael Jackson-ig

Szürke csapat - 1. elődöntő
Eger - Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Vásári Bálint Pál bemutatkozása

Vásári Bálint Pál, 18 éves, 12/B

Bemutatkozás: Bálint vagyok Hajdúszoboszlói fiatal szeretem a mozgóképet és a kosárlabdát, tanulmányaimat Egerben végzem szakközép iskolában...

Kedvenc tantárgyak: mozgókép, irodalom

Sport: kosárlabda

Szabadidős tevékenységek: fényképészet, videókészítés, sport

Különleges történés: 2016-ban szerepeltem az Aranyélet című sorozatban.

Eredmény/teljesítmény/adottság: 2019-óta az iskola híradó műsorvezetője.

Környezettudatosság: sok videót néztem a műanyag termelésről, és második osztályos koromban volt szemétszedés program.

Kedvenc film: Scott Pilgrim a világ ellen

Kedvenc zenei előadó magyar/külföldi: Mulató aztékok/ Smellington piff

Szabadidős tevékenységek: fényképészet, videójátékok, kosárlabda, gördeszka.

Kalocsai Noé Mánuel bemutatkozása

Kalocsai Noé Mánuel, 18 éves, 12/B

Bemutatkozás: Noé vagyok Miskolci fiatal szeretem a mozgóképet és a biciklizést, tanulmányaimat Egerben végzem szakközép iskolában...

Kedvenc tantárgyak: mozgókép, fizika

Sport: biciklizés

Szabadidős tevékenységek: fényképészet, videókészítés, sport

Különleges történés: 2020 tavászan megnyert országos pályázat.

Eredmény/teljesítmény/adottság: 2020 tavaszán 8 óra bicikli túrát tekertem és az eredménye 178 kilométer lett.

Környezettudatosság: sok videót néztem a műanyag termelésről, és második osztályos koromban volt szemétszedés program.

Kedvenc film: Harcosok klubja

Kedvenc zenei előadó magyar/külföldi: Kft Afrika, sub zero Base.

Szabadidős tevékenységek: fényképészet, videókészítés, bicikli.

Nagy Luca bemutatkozása

Nagy Luca, 20 éves, 12/B

Kedvenc tantárgyak: rajz, mozgókép, matek

Sport: lovaglás

Szabadidős tevékenységek: rajz, festés, fényképészet, videókészítés, lovaglás

Különleges történés: nem volt

Eredmény/teljesítmény/adottság: Kiskoromban az Erdőn Mezőn Rajzpályázaton a rajzom bekerült a 10 legjobb rajz közé és kiállították. Nem nyertem, de nekem mégis sokat jelentett ez az eredmény, mert kicsi voltam és nem is tudtam még akkor annyira rajzolni, de mégis elismerték a munkám. Illetve büszke vagyok arra a tulajdonságomra, hogy bármit is kell megcsinálnom az életben, mindig próbálom a maximálisat kihozni magamból. 

Környezettudatosság: Pásztón részt vettem egy önkéntes szemét szedésben.

Kedvenc film: A paripa

Kedvenc zenei előadó magyar/külföldi: Magyar: Vastag Csaba, Kasza Tibor, Külföldi: Rilès

Kotrebai Laura bemutatkozása

Kotrebai Laura, 17 éves, 11/b

A rajz és média órák a kedvenceim. Nem sportolok semmit jelenleg. Szabadidőmben olvasni szoktam és a barátaimmal töltök időt. Nem történ különlegesebb esemény az életemben mostanában. Büszke vagyok a rajzversenyeken elért eredményeimre és a családomra. A környezetudatosság érdekében szelektíven gyűjtöm a szemetet és törekszem a kevesebb műanyag vásárlására. Nincsen konkrét kedvenc filmem. Kedvenc magyar előadóm Azareah a külföldi Shawn Mendes.

Fekete csapat - 1. elődöntő
Balatonfűzfő - Veszprémi SZC Öveges József Technikum és Kollégium

A csapat bemutatkozása

Név, kor, osztály: 12. évfolyam tanulói, 18-22 év közöttiek

Villamosipar és elektronika valamint kereskedő szakmacsoport tanulói

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:

Szakmai tárgyak:
Elektronikai gyakorlat, elektrotechnikai gyakorlat ruházati és vegyes iparcikk áruismeret

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Versenyszerűen senki nem sportol az osztályból, de hobbi szinten nagyon szeretik a kosárlabdát, szívesen fociznak és frizbiznek. Korábban teniszeztek, atletizáltak és többen igazolt labdarúgók voltak

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szívesen kirándulnak, fedezik fel Magyarország látnivalóit. Mozi, színház is szerepel a palettán, de legszívesebb „lógnak” a barátokkal.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Egy-egy külföldi utazást élményként élnek meg, amikor más kultúrával, szokásokkal ismerkednek meg. Egyik ilyen élmény volt, hogy Ausztriában az erdőkben, hegyekben nincs kihelyezett szemetes, mert minden osztrák magáénak tudja azt a szokást, hogy amit magaddal vittél a kirándulásra azt vidd is haza.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Osztály szinten többször részt vettük Balatonfűzfőn a közterületek szeméttől való megtisztításában, de az osztály környezettudatossága kiemelkedik iskola szinten is. Van köztük olyan, aki már szakmával rendelkezik, amire nagyon büszke.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
A szelektív hulladékgyűjtés mindenki számára nagyon fontos. Kerüljük a boltokban a nejlon zacskók használatát. A családi házakban élők a háztartási hulladékot komposztálóban helyezik el. A kiskertben kerülik a műtrágyát és a vegyszerek használat. előnyben részesítik a biogazdálkodást.

Kedvenc filmed:
Nagyfater elszabadul

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Beatrice, Hooligans
Bocelli, Avicii, Bruno Mars

2. elődöntő

Fehér csapat - 2. elődöntő
Budapest -
Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

Karádi Lilla Zselyke bemutatkozása

Karádi Lilla Zselyke, 17 éves, 11.a

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Angol, francia, biológia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Jógázom

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Túrázom, kutyát sétáltatok, kertészkedem

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Gyönyörű hullócsillagokat láttam most nyáron Szlovéniában egy éjszakai túrán.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
Büszke vagyok, hogy felelősségteljes kutya gazda vagyok és elvégeztem vele több ügyességi vizsgát.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Vegetáriánus vagyok, valamint igyekszem a környezetemben terjeszteni milyen alapvető egyszerű lépésekkel (nejlonzacskók mellőzése, vászonzsákok használata, szelektív hulladékgyűjtés, csomagolásmentes boltok előnybe részesítése) által bárki válhat sokkal környezettudatosabbá.

Kedvenc filmed:
Igazából szerelem

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Margaret Island, Taylor Swift

Veszelovszki Ágnes bemutatkozása

Veszelovszki Ágnes, 16 éves, 11.A 

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, Kémia, Testnevelés 


Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Versenyszerűen nem, hobbiszerűen edzek otthon, nagyon szeretem. 


Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Barátokkal való találkozás, séta, túrázás, városnézés, vásárlás, edzés, rajzolás 

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Próbálom mindig a megoldást keresni az esetlegesen felmerülő problémákra 

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektív gyűjtés, használt ruhák vásárlása és továbbadása, komposztálás 

Kedvenc filmed:
A Hobbit filmsorozat

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Magyar - Tankcsapda 
Külföldi - Haarper

Draskóczy Olivér bemutatkozása

Draskóczy Olivér, 17 éves, 11. osztály

Kedvenc tantárgyaim a biológia, a kémia és a történelem

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Most nem sportolok semmit, de régebben táncoltam és alkalmanként fallabdáztam

Szabadidőmben olvasok, sorozatokat nézek, zenét hallgatok, esetenként utána járok valamilyen általam érdekesnek tartott ténynek

Nem hiszem, hogy volt különleges történés az életemben

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
A legnagyobb eredményem számomra az, hogy sikerült iskolát váltanom a mostani iskolámba, mert az előző nem volt megfelelő és a tanáraim sem nyújtották meg azt a kellő figyelmet és szeretetet amit itt megkapok

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Ezt szerintem már minden egyes család űzi, de természetesen szelektív hulladékgyűjtés, és majd később, remélem egy éven belül, szeretnék elmenni vagy a családommal, vagy a barátaimmal szemetet szedni egy szennyezettebb helyre

Kedvenc filmed:
Nincs igazán kedvenc filmem, inkább csak kedvenc kategóriám van, ami a vígjáték

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Magyar előadók közül biztosra tudom állítani, hogy Azahriah a kedvencem, viszont a külföldi előadók közül egy konkrét személyt nem tudnék választani, nagyon sokrétű a zenei ízlésem. Úgy vagyok vele, hogy azokat a dalokat hallgatom, amelyek megtetszenek

Bódi Dominika bemutatkozása

Bódi Dominika, 17 éves, 11.b

Kedvenc tantárgyak:
Rajz, angol

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem sportolok semmit

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Rajz, sütés, kötés

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
MOL művészeti ösztöndíj

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Nem használok egyszer használatos nejlon szatyrokat, illetve üvegeket.

Kedvenc film:
Ready Player One

Kedvenc előadók:
Nirvana, Konyha

Sárga csapat - 2. elődöntő
Mátészalka - Esze Tamás Gimnázium

Vajócki Petra bemutatkozása

Vajócki Petra, 17 éves, 12. b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, irodalom

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Lovagolok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Olvasás, rajzolás, lovaglás, zongorázás

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem volt ilyen.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
A biológia és a rajz versenyeredményeimre, valamint arra, hogy igyekszem kevesebb szemetet termelni.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: 
Az életem minden területén próbálok környezettudatos lenni. (pl:. másfél éve nem vettem PET-palackos üdítőt, kirándulásokra viszek saját poharat és ételest és ezekbe kérem az ételeket és az italokat, lassan lecseréltem a fürdőszobai termékeimet és eszközeimet  környezetbarát alternatívákra)

Kedvenc filmed:
Nincs kedvenc filmem.

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): Chopin, Csajkovszkij

Bétéri Dóra bemutatkozása

Bétéri Dóra, 17 éves, 12. b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Kémia és biológia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Igen, 6 éves korom óta rendszeresen lovagolok és eljárok futni.

Főbb tevékenységek a szabadidődben: Lovagolok, zenét hallgatok, olvasok és a barátaimmal vagyok.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?:
Nem volt ilyen.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
Különböző megyei lovas versenyeken elért első helyezések.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: 
Vászon táskában viszem a reggelim az iskolába, itthon a családommal szelektíven gyűjtjük a hulladékot és ha tehetem tömegközlekedést használok személy autó helyett.

Kedvenc filmed:
Az igazi kaland

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): Post Malone, Jonas Brothers, Halott Pénz

Tátrai Marcell bemutatkozása

Tátrai Marcell, 18 éves, 12. b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Kémia, matematika

Sportolsz-e? Ha igen, mit?:
Nem sportolok.

Főbb tevékenységek a szabadidődben: Zenehallgatás, olvasás

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?:
Nem volt ilyen.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Részt vehettem, a MATEHETSZ által szervezett Mentor-mentorált programban.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: 
A Curie Országos Környezetvédelmi Csapatversenyen, csapatommal vizsgáltuk a településünkhöz közeli vizek minőségét és felhívtuk a figyelmet azok védelmére.

Kedvenc filmed:
Forrest Gump

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): Republic, Bruno Mars

Sándor Attila Gergő bemutatkozása

Sándor Attila Gergő, 16 éves, 11. b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Kémia, biológia, történelem

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Szabadidőmben szoktam kerékpározni.

Főbb tevékenységek a szabadidődben: Zenehallgatás, filmnézés, kerékpározás

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
2016-ban átköltöztünk Magyarországra Romániából.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!): 
Az iskolai, valamint a versenyeken elért eredményeimre.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében: 
Próbálok a mindennapokban minél környezettudatosabban élni, ritkán veszem palackozott vizet, általában itthonról viszek magammal csapvizet kulacsban, vászontáskát használok bevásárlásnál, szelektíven gyűjtöm a hulladékot.

Kedvenc filmed:
Csillagok között (Interstellar)

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi): Essemm, XXXTentacion, Post Malone

Lime csapat - 2. elődöntő
Győr - GYSZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

Hegyi Dorka bemutatkozása

Hegyi Dorka vagyok 17 éves és 11. osztályos. Kedvenc tantárgyaim a biológia és a nyelvek. Szabad időmben nagyon szeretek lovagolni, de ha erre nincs lehetőségem szívesen olvasok, festek vagy fotózok a természetben. Hatalmas változás volt az életemben amikor kollégista lettem, de azóta is örülök neki, hogy ezt a döntést hoztam. Nagyon örülök, hogy tavaly sikerült megcsinálnom a nyelvvizsgát ami után sokkal több önbizalmam lett és hamarabb szólaltam meg idegen nyelven. Én a kollégiumban nagyon figyelek rá hogy mit és miben vásárolok és sokszor adom kölcsön osztálytársaimnak a többször használható péksütis tasakomat. Otthon pedig már egyre több családtagunkat igyekszünk meggyőzni a műanyag használat csökkentéséről. 

Nagyon szeretek filmeket és sorozatokat is nézni szabadidőmben. A kedvenc filmem a Hajsza a győzelemért című történet amelynek valós személyek és események szolgálják a hátterét. Nagyon sokféle zenét hallgatok, ha mégis kedvenc együttest kéne választani akkor hazai együttesnek a Halott pénzt, külföldinek pedig az Imagine Dragonst választanám.

Berger Virág Olívia bemutatkozása

Berger Virág Olíviának hívnak, 17 éves vagyok, és 11.-es. Humán beállítottságú vagyok, mivel az angol és a történelem a kedvenc tanárgyaim, és ezekből is szeretnék emelt szinten érettségizni, és jogi pályán szeretném folytatni tanulmányaimat ebből kifolyólag. Versenyszinten atlétikázom, azon belül pedig középtávon indulok. Nagyon szeretem, és nélküle el sem tudnám képzelni az életem. A szabadidőmet eléggé leköti a sport, viszont ha van egy kis időm nagyon szívesen tevékenykedek a konyhában, sokszor vegán ételeket is készítek. Ezen kívűl amire nagyon büszke vagyok, az az hogy nem rég szereztem meg angolból a középfokú nyelvvizsgát. Továbbá arra is hogy a családom minden tagja szelektíven gyűjti a hulladékot, beleértve kisebb testvéreimet is. Van hibrid kocsink is, ami a környezetet kevésbé szennyezi, ezenkívül start-stop rendszerrel van ellátva. Ha pedig a sportról van szó, ebben a hónapban indultam országos bajnokságon. Szeretek filmeket és sorozatokat nézni, mindent nagyon szívesen megnézek ha van időm, de mégis kiemelném a Tudsz titkot tartani című filmet, mert ezzel tudok a legjobban azonosulni. Zenékből pedig nagyon szeretem a pop zenét, de még jobban a retrót, ezen belül a Queen a kedvencem. Magyar előadok közül pedig a Zaporosec együttesét kedvelem legjobban.

Nagyvári Zorka bemutatkozása

Nagyvári Zorka vagyok, 16 éves. Szeptembertől a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 11/A osztályos tanulója leszek. Kedvenc tantárgyaim közé elsősorban a testnevelés és a rajz tartozik, viszont a nyelvtanulást is nagyon élvezem. Édesapámmal futni járunk délutánonként, bár egyesületben nem sportolok. Szabadidőmben legfőképpen rajzolok és olvasok, filmeket nézek. Rengeteg fantasztikus élménnyel gazdagodtam az évek során, habár úgy érzem, a legkülönlegesebb történések még hátra vannak. De ha ki kéne ragadnom egy élményt, az olaszországi utunkat választanám. Az általam eddig elért legnagyobb teljesítménynek az angol középfokú nyelvvizsga megszerzését tekintem. Szüleimmel különösen figyelünk arra, hogy a lehető legkevésbé terheljük hulladékkal a környezetünket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a minimálisra csökkentsük a műanyag- és vízfelhasználásunkat, emellett szezonális gyümölcsöket vásárolunk. A szemetet szelektíven gyűjtjük, komposztálunk, tartósítunk, újrahasznosítunk, kertészkedünk. Természetes eredetű tisztítószereket használunk. A Zöld Könyv- Útmutató az élethez a kedvenc filmem, amely humorával és fontos üzenetével maradt számomra emlékezetes. Legtöbbször külföldi előadók dalait hallgatom, mint például The Weeknd, Childish Gambino, Kovacs és Lana Del Rey. Kifejezetten kedvenc magyar előadóm nincsen, szívesen hallgatom Caramel dalait és nagyon szeretem a klasszikus zenét, kedvenc zeneszerzőim Csajkovszkij és Satie.

Porpáczy Hanna Róza bemutatkozása

Porpáczy Hanna Róza vagyok, 16 éves 11.A-s tanuló. Kedvenc tantárgyaim az angol illetve a biológia ebből adódóan szabadidőmben szívesen kertészkedem. Jelenleg nem sportolok de gyakran gimnasztikázom. Büszke vagyok a tanulmányi eredményeimre különösen arra hogy megszereztem angolból a középfokú nyelvvizsgám. Továbbá arra hogy a családunk szelektíven gyűjti a szemetet. Szórakoztatónak találom a kellékfeleség című filmet, megunhatatlan és örök kedvenc nálam. Magyar zenei előadókat nem gyakran hallgatok de Bye Alextől a hullik című számát szeretem. Mostanában külföldi kedvenceim pedig Maneskin zenéi.

Sötétzöld csapat - 2. elődöntő
Kaposvár - Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium

Schlitt Bence Péter bemutatkozása

Schlitt Bence Péter vagyok, 17 éves és 11.A osztályos.

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, Kémia, Angol

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Rendszeresen járom a természetet, úgymond „Természetbúvárokom”, ehhez tartozik az is, hogy fajokat is szoktam  memorizálni. Emellett szintén rendszeresen találkozom a barátaimmal, és velük is járom az erdőket. Szeretek rajzolni és olvasni, többnyire szintén biológiai témában. Ezek mellett most egy pályázat keretein belül csinálok egy herpetológiai témájú felmérést.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
A VándorViadalra való bejutás, és amikor megtaláltam életem első pettyes gőtéjét.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Büszke vagyok több versenyre is, amiben egyénileg, de főleg csapatban szép eredményeket értünk el, Ilyen például a Szent-Györgyi Tanulmányi verseny, ahol döntőbe jutva 6. helyen, az OEE Fedezd fel az örökséged erdőismereti vetélkedő ahol 185 csapatból az 5. helyen, a BISEL - Életet adó víz országos versenye ahol szintén a döntőbe jutottunk, valamint a VándorViadal, amiben szintén szép eredményt értünk el. 

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Igen, többször is voltam klímasztrájkon,  részt vettem a PETkupások egyik eseményén, tagja vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek így amiben tudom támogatom őket és segítem a munkájukat(pl. állatmentés), valamint igyekszem én is környezettudatosan élni.

Kedvenc filmed:
Női szervek (The Heat), Egy élet a bolygónkon (A life on our panet)

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Magyar: Irigy hónaljmirigy és a Pa-Dö-Dö Külföldi: Bee Gees

Végh Zsolt bemutatkozása

Végh Zsolt, 16 éves, 11.A

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, Földrajz

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem sportolok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szoktam olvasni, filmeket nezni, sokat járok erdőbe a barataimmal.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
A cserkészetet egy éleg fontos történésnek, tevékenységnek gondolom az életemben.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Négy évig táncoltam.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szoktam figyelni a szelektív hulladék gyüjtésre, a minnél kevesebb műanyag használatra, illetve a barátaimmal rendszeressen járunk klíma strikera.

Kedvenc filmed:
Joker, Bárányok hallgatnak

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi):
Tory Lanez

Bujbáczi Fanni bemutatkozása

Bujbáczi Fanninak hívnak, 16 éves vagyok, a Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskola 11.-es diákja vagyok.

Kedvenc tantárgyam a biológia és a földrajz éppen ezért biológia-kémia szakra járok és idéntől a földrajzot fakultációként tanulom.

Igazoltan nem sportolok, de korábban táncoltam, röplabdáztam és rendszeresen most is járok futni, biciklizni.

Szabadidőmet legtöbbször a barátaimmal és a családommal töltöm, általában túrázunk, kirándulunk vagy közösen sportolunk. Idén például körbetekertük a Balatont a barátaimmal. Szeretek színházba járni és olvasni is. Érdeklődöm a vadászat iránt, ezért sokat vagyok kint a természetben illetve ebben a témában is olvasok a sc-ifi mellett.

Talán a legkülönlegesebb történés eddig az volt, hogy 2019 nyarán spontán döntés után a szüleimmel elindultunk, hogy megmásszuk az Olümposzt. Mindenféle tapasztalat és felszerelés nélkül vágtunk neki és az első menedékházig sikerült feljutnunk 2100 méterre. 

Amire büszke vagyok:
2017-ben a Kaán Károly országos természet- és környezetismereti versenyen részt vettem az országos döntőn Mezőtúron.
Idén az fedezd fel az örökséged országos erdőismereti vetélkedőn az országos erdészeti egyesület szervezésében 5.-ek lettünk a csapatommal.
Még ebben az évben a BISEL gumicsizmás természetvédelem versenyén is részt vettünk, ahol országos 9.-ek lettünk.
Szintén idén a csapatunkkal bejutottunk a Vándor Viadal országos döntőjébe ahol nagyon jó eredménnyel zártunk. Emellett hatalmas élmény is volt!

Tevékenység a környezettudatosság jegyében:
Tavaly részt vettünk a barátaimmal egy kaposvári klímasztrájkon a Fridays For Future szervezésében, illetve odafigyelek a mindennapokban is a műanyag hulladék csökkentésére és a vízhasználat mérséklésére is.
Folyamatosan próbálom bővíteni az ismereteim ezzel kapcsolatban, több versenyen is még részt fogok venni ebben a témában egyénileg és csoportosan is.

Kedvenc filmem az Interstellar (Csillagok között), ha pedig környezetvédelmi témában kellene választani, akkor a Before the Flood (Özönvíz előtt).

Nincsen kedvenc zenei előadóm, többféle zenei stílust hallgatok.

Benkő Julianna bemutatkozása

Benkő Julianna vagyok, 16 éves, a Nagyboldogasszony Iskolaközpont 11.-es diákja.

Kedvenc tantárgyaim a biológia a kémia, és az angol, és ebből adódik, hogy iskolánkban biológia-kémia szakra járok.

A koronavírus alatt az edzések hiánya miatt jelenleg nem sportolok, de amint újra lehet visszatérek tollaslabda és röplabda edzéseimhez.

Szabadidőmben sokat zenélek, az iskolai zenekarban is játszom trombitásként, emellett sokat járom és figyelem a természetet, és ez onnan is jön, hogy régóta cserkészkedek

El tudtam menni Franciaországba egy vallásos világtalálkozóra.

Idén az országos erdészeti egyesület szervezésében a Fedezd fel az örökséged! országos erdőismereti vetélkedőn csapatban 5.-ek lettünk (tavaly 8.-ak), a BISEL gumicsizmás környezetvédelem országos versenyén 9.-ek lettünk, és még szintén idén bejutottunk a VándorViadal verseny országos döntőjébe is. Ezek mellett pedig számos trombitaversenyen is részt vettem.

A családdal nagyon odafigyelünk a fogyasztás csökkentésére, nejlon zacskó helyett többszörhasználatos hálóba vesszük a termékeket, és természetesen szelektíven gyűjtjük a szemetet. Emellett pedig voltam a Tiszai PETkupások egyik eseményén (a VándorViadal szervezésével).

A kedvenc filmem az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.).

Nincs konkrét kedvenc előadóm, mindenféle zenei stílust hallgatok.

Szürke csapat - 2. elődöntő
Kiskunfélegyháza - Déli ASZC Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola

Hack Terézia Róza bemutatkozása

Hack Terézia Róza, 16 éves, 10.b 

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Művészetek 

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem sportolok 

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Olvasok, zenét hallgatok és itthon segedkezek 

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? - 

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy?
Nincsen 

Volt-e, van–e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében?
Nem dobálom el a szemetet, szelektíven gyűjtöm

Kedvenc filmed?
Nincs

Kedvenc zenei előadód:
Magyar nincs, külföldi van, a blacklite District.

Gombos Zsanett bemutatkozása

Gombos Zsanett, 18 éves, 11.b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, testnevelés

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem sportolok 

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Bicilkizni szeretek nagyon, meg auto hifis bulikra járni szeretek, meg nagyon szeretek kirándulni.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem nagyon voltak különleges történéseim

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy?
A „Segíteni jó, segíteni menő” Országos kreatív gyermekpályázaton, 1 helyezést értem el.

Volt-e, van–e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében?
Lekapcsolom a villanyt, nem használom feleslegesen az elektronikai berendezéseket.

Kedvenc filmed?
Nagy fiúk Feketék fehéren, Kavarás, Kellék feleség

Kedvenc zenei előadód:
Razopapa Wanted

Horváth Sámson Márk bemutatkozása

Horváth Sámson Márk (Zsömi), 16 éves, 10.b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Matek, tesi, élelmiszerismeret

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem sportolok 

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Séta, randi, rajz

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi? -

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy?
Pár futó versenyen elért dobogós helyezés re büszke vagyok, ált.sulis koromban Mészáros Lőrinc emlék versenyen megkaptam "A legjobb Darvasos diák" kupát (2020) amire büszke vagyok, hogy fogékony vagyok az új jó dolgokra, arra is, hogy bátor vagyok

Volt-e, van–e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében?
Szelektíven gyűjtöm a szemetet, takarékoskodom az árammal és a vízzel.

Kedvenc filmed?
Elmentek otthonról Night lovell

Kedvenc zenei előadód:
CINDA (ő magyar)

Szécsényi János bemutatkozása

Szécsényi János, 18 éves, 12.B

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, földrajz, történelem, irodalom, nyelvtan

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Mindennap egy bizonyos távolságot bringázok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
F
oci, kertészkedés, kézműveskedés

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Igen amikor megkaptam az első telefonomat és biciklimet illetve a kutyám és macskám születése.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy?
A kimagasló tanulmányi eredmény illetve szorgalom amivel végicsinálom a sulis éveket illetve általános iskolában jártam kézműves szakköre , ahol sok mindent megtanultam.

Volt-e, van–e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében?
Igen van, mivel én a hulladékaimat szelektíven elkülönítetten gyűjtöm már pár éve vagyis a hulladékrelakó helyek folyamatos látogatója vagyok. Ha időm engedi, akkor már megpróbálok elmenni szemétszedésre, de ez sajnos nem mindig sikerül.

Kedvenc filmed?
Fekete özvegy; Sokkal több, mint 2 testőr; Dzsungeltúra

Kedvenc zenei előadód:
magyar: Berkes Olivér, Horváth Tamás külföldi: Maroon 5, Ava Max

Fekete csapat - 2. elődöntő
Debrecen - DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikum

Baczai Bianka bemutatkozása

Baczai Bianka, 19 éves, 13.A 

Kedvenc tantárgy:
Magyar irodalom

Sport:
Aerobik

Főbb tevékenység a szabadidőben:
Olvasás, osztálytársakkal kikapcsolódás, szórakozás

Különleges történés az életben:
Romániából Magyarországra költöztünk. Egyszer kaptam egy fehér
 hasú törpe sünit.

Eredmény, teljesítmény, adottság:
Tánc, versírás

Környezettudatossággal összefüggő konkrét tevékenység:
Már az általános iskolában és a 
középiskolában is többször voltam szemetet szedni az erdőkben. Faültetési programba is részt vettem.

Kedvenc film:
A bárányok hallgatnak, Szólíts a neveden.

Antal László bemutatkozása

Antal László, 18 éves, 13.A

Kedvenc tantárgy:
Építőipari szakmai tantárgyak

Sport:
Jelenleg nem, de Kyokushin karatéztam több évig

Főbb tevékenységek szabadidőben:
Szeretek új zongoradarabok szerzésével foglalkozni, valamint szeretem a szabadban tölteni az időmet.

Különleges történés az életedben:
Egyszer egy sérült gólya leszállt a kertünkben, akit 
bejelentettem és elvittek a Hortobágyi Madárkórházba

Eredmény, teljesítmény, adottság:
A zongora koncerteken és 
versenyeken elért kiváló eredményeim és az odáig vezető munka, minden nehézség ellenére.

Környezettudatossággal összefüggő konkrét tevékenység:
A napelemek felszerelése hamarosan
megvalósul a családban, amiben én is szeretnék segíteni. A szemetet régóta szelektíven gyűjtöm.

Kedvenc film:
A Marvel által készített szuperhősös filmek

Emődi Ádám Viktor bemutatkozása

Emődi Ádám Viktor, 18 éves, 13.A

Sport:
Hetente többször járok a konditerembe

Kedvenc tantárgy:
Testnevelés

Főbb tevékenység a szabadidőben:
Videojáték, edzés

Különleges történés az életen:
Nyári gyakorlaton egy sün családot találtam a törmelék alatt. Elvittem őket a helyszínről egy biztonságosabb helyre. Így megmenekültek a munkagépek elől.

Eredmény, teljesítmény, adottság:
Építőipari Ászév 13. helyezés

Környezettudatossággal összefüggő konkrét tevékenység:
Többször szedtem már szemetet. A családommal otthon már régóta különválogatjuk a műanyagot és a többi hulladékot.

Kedvenc film:
Bosszúállók, Végjáték filmek

Szabó Lajos bemutatkozása

Szabó Lajos, 19 éves, 13.A 

Sport:
Focizom és kondizni járok.

Kedvenc tantárgyak:
Testnevelés, Angol

Főbb tevékenység a szabadidőben:
A kiskutyámmal foglalkozom. Foci a haverokkal. A családommal sok időt töltünk együtt.

Különleges történés az életben:
Egy sérült mocsári teknős megmentése. 

Eredmény, teljesítmény, adottság:
Az érettségi eredményem, valamint az országos szakmai versenyen elért hetedik helyezés.

Környezettudatossággal összefüggő konkrét tevékenység:
Sokszor vettem részt, valamilyen természetvédelemhez köthető eseményen. Pl.: iskolai szemétszedés, faültetés

Kedvenc filmek:
Másnaposok trilógia, Vasember filmek,
szívesen nézek természet filmeket is, pl.: David Attenborough, Our Planet sorozatát nagyon szeretem.

3. elődöntő

Fehér csapat - 3. elődöntő
Budakeszi - Nagy Sándor József Gimnázium

Kolacsek Panna Rozi bemutatkozása

Kolacsek Panna Rozi, 19 éves

Kedvenc tantárgyak: 
Biológia, történelem

Sport: 
Szabadidőmben igyekszem minél többet mozogni, a szívem csücske a tereplovaglás, de emellett rendszeresen túrázom, terep futok és személyedzőhöz is járok.

Főbb tevékenységek a szabadidőmben: 
Kincs, ami gyakran nincs, de ha mégis van, olvasok vagy színházba megyek, időt töltök a természetben, lovak között.

Különleges történés az életemben: 
Több, mint szerencsésnek vallhatom magam, amiért kisgyermekként meggyógyultam a leukémiából, bármikor lovazhatok és készülhetek az orvosi egyetemre.

Eredmény, történés, adottság: 
Kegyetlenül makacs vagyok. Ha valamit a fejembe veszek, az mégpedig úgy lesz!

Konkrét tevékenység a környezettudatosság jegyében: 
Szeretek szemétszedési akciókat szervezni és mindezt egy vidám, közösségi, csapatépítő programmá változtatni.

Kedvenc filmem: 
Életrevalók, Taxi

Kedvenc zenei előadóm:
Sajnos nagyon sok kedvencem van

Bernáth Blanka bemutatkozása

Sajnos nincs.

Égető Bence bemutatkozása

Sajnos nincs.

Crespo Antonio bemutatkozása

Sajnos nincs.

Sárga csapat - 3. elődöntő
Sopron - Széchenyi István Gimnázium

Baumbach Vivien Noémi bemutatkozása

Baumbach Vivien Noémi vagyok, 18 éves és a Soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója. A végzős évemben vagyok, 12.-es és a kedvenc tartárgyaim a nyelvi tantárgyak (angol, német) és a földrajz. Amikor fiatalabb voltam, sokfajta sportot űztem: 7 évig teniszeztem, 2 évig táncoltam és újabb 2 évig rúdtáncoltam is, viszont most már nem űzök semmilyen sportot. A szabadidőmet főleg a Soproni Ifjúsági és Média Klub szakköreiben töltöm. Ott tagja vagyok a televíziós és rádiós stábnak is, amiben rendszeresen készítek riportokat, interjúkat és műsort vezetek. Állandó műsorvezetője, riportere vagyok a klub és a Sopron Tv ifjúsági műsorának. Idén nyáron gyakornokként kipróbálhattam magam életem első nagy televíziós produkciójában, a
„Virtuózok V4+”-ban. Érettségi után elsősorban televízióban szeretnék dolgozni, ezért kifejezetten nagy lépés volt számomra ez a munka és hogy ezt még azelőtt csinálhattam, hogy leérettségiznék. A tavaszi Covid19 lezárások alatt klubunkkal online portréinterjú sorozatot indítottunk, amiben példaképeinkkel készíthettünk interjúkat. Én itt Molnár Áront, a noÁr Mozgalom alapítóját választottam és többek között a környezettudatosságról, klímavédelemről is kérdeztem. A környezettudatosság fontos számomra. Tagja vagyok a Zöld Sopronért Társaságnak és ezen kívül például már csak fémszívószálat használok, igyekszem minél többet gyalog vagy tömegközlekedéssel közlekedni és például kb. 5 éve vegetáriánus vagyok. Nem csak az állatok védelme, de a környezetünk kímélése is fontos szerepet játszott ebben a döntésemben. Nagyon sokféle zenét hallgatok, balladáktól egészen a metál zenéig mindent, ezért nehéz kedvenc előadót mondanom. Ha mindenképp választanom kéne, akkor a magyarok közül a Firkin-t mondanám és külföldiek közül pedig Faouzia-t.

Kónya Máté bemutatkozása

Kónya Máté vagyok, 16 éves, a Soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója. Tizenegyedik osztályba járok, kedvenc tantárgyaim a történelem, a biológia és az angol. Szabadidőmben szeretek sportolni, egy éve kézilabdázom, öt éve teniszezem. Ezen kívül érdekel a természetfotózás, ezért szabadidőm nagy részét a természetben töltöm, gyakran barátaimmal együtt. Idén márciusban azonban történt egy jelentős esemény az életemben. Barátaimmal közösen, és az iskolám támogatásával megalapítottuk a Zöld Sopronért Társaságot. Ez egy városi zöldmozgalom, amelynek célja Sopron megtisztítása a szeméttől és a fiatalok környezettudatos nevelésének támogatása. Mára számos tagunk van, több támogatónk, és már tart az egyesületté szerveződésünk. Fontosnak tartom, hogy együtt dolgozzunk a zöld jövő megteremtéséért. Sokan azt mondják, hogy vezető személyiség vagyok, és be kell vallanom, ennek őszintén örülök. A zene is érdekel, zongorán játszom, több helyi együttes tagja voltam már. Kedvenc magyar zenekaraim a Paddy and the Rats, és a Carson Coma. Kedvenc külföldi előadóim Ozzy Osbourne és Steven Tyler. Kedvenc filmem pedig: Az éhezők viadala.

Simon Réka bemutatkozása

Simon Réka vagyok, 16 éves, a Soproni Széchenyi István Gimnázium 11.B osztályos tanulója. Kedvenc tantárgyaim a történelem és a földrajz. Kiskorom óta sportolok, 6 évig versenyszerűen úsztam, illetve 2 évig jártam talajtornára. Szabadidőmben sokat utazok a családommal, emellett szívesen túrázok a hegyekben. Rendkívül fontosnak tartom környezetünk védelmét, annak tisztán tartását. 3 éve aktívan részt veszek szervezőként iskolám természettudományos táborában, ahol a környezet-és természetvédelem a fenntarthatóság kiemelt területek. Egyebek mellett, emiatt is csatlakoztam a Zöld Sopronért Társasághoz. Elengedhetetlennek tartom a környezettudatos életmód kialakítás és annak minél szélesebb körű népszerűsítését. Kedvenc filmem a Csillagok háborúja és annak összes epizódja. Továbbá szeretek zenét hallgatni, kedvenc előadóim Pásztor Anna és Ariana Grande.

Szittyai Gergő bemutatkozása

Szittyai Gergő vagyok 17 éves, a Soproni Széchenyi István Gimnázium 11. osztályos tanulója. Kedvenc tantárgyaim a fizika, földrajz és a testnevelés. Hegyikerékpározom, úszom és röplabdázom. Sportosnak tartom magamat és szeretek sportolói közegben lenni. Szabadidőmben legszívesebben felfedezem a környezetem és bővítem ismereteim. Emellett erdekelnek a időjárási jelensegek és szívesen megtapasztalom őket testközelből. Valamint nyitott vagyok más kultúrákra és nyelvekre. A természetben nem csak jól érzem magam de teszek is érte. Alapítótagja vagyok a Zöld Sopronért Társaságnak, rendszeresen gyűjtjük az eldobált hulladékot és tudatosságra neveljük diáktársainkat. Kedvenc filmem a holnapután. Legkedveltebb hazai együttesem a Halott pénz, a külföldiek közül az AC/DC és a The Score.

Lime csapat - 3. elődöntő
Békéscsaba - BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium

Aleksza Lili bemutatkozása

Aleksza Lili vagyok, 18 éves, Muronyban élek. Utolsó éves vagyok a kéttan turisztika szakon.
A továbbtanulást gazdasági vonalon tervezem, Budapesten. Szabadidőmben szeretek olvasni,
sorozatot nézni és zenét hallgatni. Nekem és a családom számára is fontos a környezetvédelem, ezért a lehető legtöbbet próbáljuk megtenni ennek érdekében.

Czégény Roland bemutatkozása

Czégény Roland vagyok. Békéscsabán élek. Szeretem a kihívásokat. Szabadidőmben sportolok, utazgatok.

Fekete-Szűcs Liza bemutatkozása

Fekete-Szűcs Liza vagyok Békés megyéből, pontosabban Medgyesegyházáról. 18 éves vagyok, és most kezdem el utolsó évemet kéttan turisztikai szakon. Szabadidőmben olvasok, illetve a diákújságnak írok cikkeket. Nagyon szeretem az állatokat; van egy törpe tacskóm is, aki már 10 éve boldogítja az életemet.

Varjú Gergő bemutatkozása

Varjú Gergő vagyok Gyomaendrődről, 18 éves. Ebben a tanévben fogok érettségizni, utána pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán szeretnék továbbtanulni. Szabadidőm nagy részét sportolással töltöm, edzőterembe, valamint futni járok.

Sötétzöld csapat - 3. elődöntő
Kecskemét - Református Gimnázium

Farkas Bence József bemutatkozása

Farkas Bence József, 18, 12/C

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, kémia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Labdarúgó vagyok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Focizok, tanulok, zenét hallgatok, filmet nézek.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
2 évvel ezelőtt megtértem.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Konfirmáció, 5 letből jövő versenyen győzelem, sikeres előrehozott érettségi, nyelvvizsga

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem használok szatyrokat, biciklit és tömegközlekedést használok.

Kedvenc filmed:
A szív bajnokai

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Magyar: Kowalsky meg a Vega, külföldi: nincs konkrét

Kajdi Kata bemutatkozása

Kajdi Kata, 18, 12/A

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Matematika, irodalom

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Jelenleg nem, de kosaraztam

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szeretek sütni, festeni, olvasni

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem igazán.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Nincs

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektív szemét gyűjtés, ha csak tehetem mindenhova gyalog megyek, vagy tömegkölekedéssel.

Kedvenc filmed:
Szemfényvesztők

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Magyar: Honeybeast, külföldi: Alan Walker

Szeker Emese bemutatkozása

Szeker Emese, 18, 12/A

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Matematika

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
BodyRope edzésre járok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Zenét hallgatok, olvasok, zenélek.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem rémlik.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
4 hangszeren tudok játszani, konfirmáció

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektíven gyűjtöm a szemetet, legtöbbször biciklivel, gyalog, vagy tömegközlekedéssel megyek.

Kedvenc filmed:
Két lépés távolság

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Magyar: Children of distance, külföldi: Avril Lavigne

Szabó Bence Zsombor bemutatkozása

Szabó Bence Zsombor, 18, 12/C

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Biológia, kémia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Konditerembe járok

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Zenat hallgatok, számítógépen játszok, filmet nézek, tanulok, főzök.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem rémlik.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is lehet!):
Konfirmáció, 5letből jövő verseny győzelem, sikeres angol érettségi és nyelvvizsga, kémia versenyeken való jó helyezések

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szelektív szemét gyűjtés, tömegközlekedés és bicikli használata, saját szatyor/hátizsák használata.

Kedvenc filmed:
Avatar

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Nincs konkrét egyikből sem

Szürke csapat - 3. elődöntő
Nyíregyháza - NYSZC Zay Anna Technikum és Kollégium

Kövi Eszter Lili bemutatkozása

Kövi Eszter Lili, 15, 10.C

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Anatómia, biológia

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Nem, de igyekszem megtalálni a megfelelő sportot

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Barátaimmal, családommal vagyok

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Anyukám agyi inkfarktusa,
ami miatt választottam ezt a sulit (a Zay egészségügyi technikum)

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több
is lehet!)
Néhány iskolai verseny; a falu ahol élek, ott egy ifi csapat tagja vagyok, akik azzal foglalkoznak, hogy minél többet megmozgassuk a falu lakosait

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Próbálok odafigyelni a szelektív hulladékgyűjtésre

Kedvenc filmed:
2 lépés távolság, July 22

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
magyar: T. Danny, Mecks, Tiah
Külföldi: The Vamps

Jakucska Szabolcs Bálint bemutatkozása

Jakucska Szabolcs Bálint, 15, 10.C

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Anatómia, angol

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Labdarúgó játékvezető vagyok, ezen kívül nem
sportolok, csak amatőr szinten néha foci

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Chatelés, Netflix sorozatok nézése, Anime nézés, haverokkal csavarogni a városban

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Szívműtétem volt. Egyedi dolog: végignéztem többször összes létező részt a dragon z, gt, super, kai, heroes animéből, ami nagyjából 800 résznek felel meg. Egyébként 4 éves korom óta nézem.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is
lehet!)
Kitűnő tanulmányi teljesítmény

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében egyszer részt vettem az erdőben rendezett szemétgyűjtésen, iskolai szervezés

Kedvenc filmed:
Lucifer

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Magyar: Byealex Külföldi: Michael Jackson

Goda Bálint bemutatkozása

Goda Bálint, 14, 9.b

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Történelem, magyar nyelv és irodalom

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Már nem sportolok, de 2 évig hobbi szinten a suliban kézilabdáztam.

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Szabadidőmben elég sokat biciklizek.

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Egyszer segítettem egy koca fialásánál otthon. Különleges dolog még talán, mikor keresztapuka lettem. Trombitáltam 1 évig.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is
lehet!)
Rendszeresen versenyekre jártam, ahol szép eredményeket hoztam el. A Bendegúz versenyen is számtalan alkalommal arany, illetve ezüst fokozaton sikerült győznöm.

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében Havi szinten járunk a barátaimmal (3-an) szemetet szedni (amit 1x egy versenyen fel is tudtunk használni) a környező utcákban és a temetőben. Gyűjtjük a kupakot, amit egy beteg gyereknek szoktunk odaadni.

Kedvenc filmed:
Kedvenc filmem nincs, de ha ki kellene emelnem, akkor azok történelmi dokumentum filmek. Hatalmas Harry Potter rajongó vagyok.

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Magyar előadó: Rúzsa Magdolna
Külföldi előadó: Ariana G.

Bányai Emília bemutatkozása

Bányai Emília, 15, 10.B.

Kedvenc tantárgyad, tantárgyaid:
Anatómia, irodalom, földrajz

Sportolsz-e? Ha igen, mit?
Már nem

Főbb tevékenységek a szabadidődben:
Olvasás, kirándulás, sorozatok

Volt-e különleges történés az életedben? Ha igen, mi?
Nem igazán. Nem tudok kiemelni annyira semmit.

Van-e olyan eredmény, teljesítmény, adottság az életedben, amire büszke vagy (több is
lehet!)
A suliban elért eredményeim, versenyek

Volt-e, van-e valamilyen konkrét tevékenységed a környezettudatosság jegyében:
Szemétszedés diáknapon

Kedvenc filmed:
Éjjeli napfény

Kedvenc zenei előadód (magyar és külföldi)
Nincs igazán kiemelt kedvenc, talán Karola, Rihanna, Olivia Rodrigo, Miyagi.

Fekete csapat - 3. elődöntő
Tokaj - SZSZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium

Prill Hanna bemutatkozása

A nevem Prill Hanna. 18 éves vagyok. 12.B biológia tagozat osztályának tagja vagyok. A kedvenc tantárgyaim a kémia és biológia. Szeretek sportolni, legfőképpen úszni és futni szoktam. Szabadidőben szeretek olvasni, családommal időt tölteni, barátaimmal lenni. Tavalyi évben sikerült teljesítenem a Balaton átúszás 5,2km-es távját, ami régóta célom volt és büszke vagyok rá. Iskolámmal szervezett szemétszedéssel próbálunk tenni környezetünk tisztaságáért. Valójában nekem nincs kedvenc filmem és zenei előadóm, szeretem a vidám dalokat és filmeket.

Tóth Gerda Gabriella bemutatkozása

Tóth Gerda Gabriella vagyok, 18 éves és a 12/B biológia tagozat osztályába járok. A kedvenc
tantárgyaim a biológia és a kémia, ezekkel is szeretnék a jövőben foglalkozni. Szabadidőmben szeretek olvasni, filmeket és sorozatokat nézni, valamint a kutyámmal játszani. Az iskola szervez szemétszedést minden évben, aminek során Tokajt próbáljuk tisztává tenni. Sok olyan film és zene van amit szeretek, nem hiszem, hogy tudnék kedvencet választani közülük.

Borbély Tamás bemutatkozása

Borbély Tamásnak hívnak, 16 éves vagyok, 11. B osztályos tanuló. Kedvenc tantárgyaim a kémia, biológia és a testnevelés. Szeretek sportolni. Hobbi szinten focizok, illetve lassan 2 éve karatézom. Szabadidőmet legtöbbször a barátaimmal szeretem tölteni. A sportnak köszönhetően volt egy-két sikeresebb eredmény, amit elértem. Főként fociban és atlétikában. Az utóbbival kapcsolatban több olyan eredményem van, amire büszke vagyok. Ezek közül az egyik, amikor a 2016-os megyei atlétika versenyt megnyertük és kijutottunk az országos döntőre, ami Gyulán került megrendezésre. Fociban egyszer sikerült kupát nyernünk, erre szintén büszke vagyok. A környezettudatossággal kapcsolatban nekem mindig az volt a célom, hogy a hulladékok ne a természetbe csak úgy szabadon, hanem a kukákba kerüljenek. Én sosem szemeteltem, vagy dobtam el hulladékot árkokba, illetve olyan helyekre, ahová azok nem valóak. Ezt a szokásomat mindenképpen meg akarom tartani.

Homoki Olivér bemutatkozása

Homoki Olivér vagyok, 16 évesen az iskola 11. B osztályába járok. Több kedvenc tantárgyam van: biológia, kémia, angol és történelem. Szabadidőmben szívesen biciklizek. Több területen értem el kimagasló eredményeket. 2016-ban az Országos Súlyemelő Diákolimpián országos súlyemelő bajnok lettem. 2017-ben az Országos Hittanversenyen értem el sikereket. A közösségi szolgálat keretében a tisztább környezetért dolgoztam, s ezért a mindennapokban is igyekszem tenni. Ready player one, Juice wrld, YNW Melly, Dzsudló a kedvenceim.